Kezdőlap » FORGALMAZOTT MÁRKÁK » L&K Winged Jig S
Biztosan sokukban megfordult már a gondolat, hogy jó lenne ötvözni a wobbler veretését, a plasztik csalikkal, voltak - és vannak is - erre próbálkozások, kisebb nagyobb sikerrel, de mindegyiknek van valami apó hibája. Azt is szeretnék sokan, ha minél tovább lebegjen, kellesse magát a plasztik csali a megfelelő helyen, sőt ha lehet akár vízközt is ellehessen húzni, de ne túl gyorsan, ráadásul adja le közben a megfelelő csalogatóhatást, vagyis a vibrációt. Azt azonban már kevesen gondolnák, hogy mindezt egyben meg lehet oldani, mégpedig cserélhető változatban, hasonlóan a Cheburashka ólomfejhez! Pedig ezt most mind egybe sikerült ötvözni, óriási mozgásteret hagyva ezzel a pergető horgászoknak
A 2-25 grammos tartományba lehet jelenleg kapni a Winged Jiget. Ez mellé, egy másik fontos adat is tartozik, mégpedig a szárny, vagy a terelőlap mérete ami a csali süllyedését, vagy veretését határozza meg, jelenleg négy méret elérhető, S, M, L és XL talán nem árt néhány szót szólni ezek jellemzőiről is.
Kezdjük a legkisebbel, az S mérettel. Alkalmas bármilyen szilikon csalihoz, beleértve Shad gumihalakat is Ez tökéletesen működik, gyakorlatilag az összes plasztik csalival, ami jelenleg kapható a piacon. Használatakor a csalink úgy fog mozogni mintha gyorsan rángatózna. Ha egy hasonló súlyú Cheburashkával hasonlítjuk össze, akkor ahhoz képest sokkal lassabban süllyed, de könnyedén elérhetőek vele a nagyobb mélységek is. Érdemes rángatva vezetni így adva egy pluszt a mozgásába, de lehet a mederfenék közelében lassan is vezetni, a szárnyak tenni fogják a dolgukat. Természetesen a hagyományos meghúzom hagyom lesűllyedni a mederfenékre technika is kiválóan működik.
Az M méret nagyon hasonló az S mérethez, azonban nagyobb szárnyakkal rendelkezik így intenzívebb veretést ad a csalinknak, és természetesen egy kicsivel lassabban sűllyed.
Az L méret már igazi játékos, még lassabb süllyedés, és aktívabb veretés érhető el vele, kiváló a twisterekkel vagy a gumihalakkal is.
Az XL méret már csak 9 grammtól felfelé kapható, itt érhetjük el a legintenzívebb veretést, és szuper lassan tudjuk a mederfenékre ejteni a csalinkat, ez utóbbi pedig sok esetben kulcskérdés lehet, főleg azokban az időszakokban mikor kényesebben esznek a ragadozók..
Fontos még megemlíteni, hogy vízközt is kiválóan tudjuk vezetni a plasztik csalinkat, így például süllőre alkonyatban egy twisterrel kombinálva kiváló lehet, ráadásul szabad teret kapunk, mert ha rögtön a vízbeérés után elkezdjük a bevontatást, akkor felszín közelben tudjuk könnyedén vezetni, de ha várunk, hogy süllyedjen akkor vízközt, vagy a meder fenék vonalában tudjuk vezetni a csalinkat, innentől kezdve pedig csak a képzeletünk szab határt.